AZ ARCHÍVUMRÓL

Az OHA jelenlegi munkatársai:

Kissné Bognár Krisztina  - levéltárvezető, +36-1-795-39-27, [email protected]

Kőrösi  Zsuzsanna – tudományos munkatárs, +36-1-953960 [email protected]

Glaub Krisztián – levéltáros, +36 1 795 4913,  [email protected]

Postacím: 1093 Budapest, Zsil u. 2-4.

Telefon: +36 1 795 4913 Fax: +36 1 795 0769

Az OHA működésének részleteit itt tekintheti meg

Az OHA korábbi vezetői:

Kozák Gyula, szociológus, 1999-ig az OHA vezetője

Molnár Adrienn, szociológus, 1999-2010 között az OHA vezetője

Somlai Katalin, történész, 2010-2019 között az OHA vezetője

KOZÁK GYULA:

AZ ORAL HISTORY ARCHÍVUM TÖRTÉNETE, TEVÉKENYSÉGE

A KEZDETEK: A KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS ÉS A VEZETŐVIZSGÁLAT

Az 1956-os Intézet Oral History Archívuma (OHA) a XX. századi magyar történelem több mint ezer tanújának visszaemlékezését őrzi, és dolgozza fel. Az OHA „tudományos gyökerei” a hetvenes–nyolcvanas évek fordulójáig nyúlnak vissza, amikor is többek számára egyértelművé vált, hogy a kommunista Magyarország – és ezen belül az 1956-os forradalom – történetét csak abban az esetben lehet kutatni, ha az egyetlen rendelkezésre álló forráshoz fordulnak: a korszakot átélt, megszenvedett embereket szólaltatják meg. Ekkor még szinte remény sem volt arra, hogy a levéltárak megnyílnak, és a történettudomány hagyományos forrásainak felhasználásával (is) lehet majd kutatni. 1981-ben Hegedűs B. András és Kozák Gyula kezdett interjúzni a forradalomban jelentős szerepet játszó személyiségekkel.

Már ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy az interjúkban nem elegendő csupán a történelmi vagy a történelemhez kapcsolódó eseményeket, illetve ezek reflexióit rögzíteni, hanem csak a teljes emberi sors, az élettörténet megismerése adhat választ arra, hogy az interjúalany miért egy meghatározott módon cselekedett egy adott történelmi szituációban, miért hozott olyan döntést, amilyet hozott. A források kutathatóságának hiánya mellett a mélyebb összefüggések keresése tette szükségessé, hogy szociológiai alapozottságú, a motívumokat, a háttér-információkat is feltáró, teljes életutat rögzítő interjúkat készítsünk.

Az OHA az egyes emberek megszólaltatásával párhuzamosan – szintén félig illegális keretek között – a forradalom több résztvevőjével egy csoportos interjút is készített. A több hónapig tartó, magnetofonra rögzített beszélgetéssorozat célja az volt, hogy a szereplők – a hivatalos, a valós tényeket átértelmező, hamis történetírással szemben – egymás emlékeit is kontrollálva és kiegészítve összerakják a forradalom általuk ismert és átélt történetét. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői a következők voltak: Donáth Ferenc közgazdász, politikus; Göncz Árpád író, műfordító; Halda Alíz tanár; Hegedűs B. András közgazdász, szociológus; Litván György történész; Mécs Imre mérnök; Mérei Ferenc pszichológus; Rácz Sándor szerszámkészítő; Vásárhelyi Miklós sajtótörténész, politikus mint a forradalom aktív résztvevői, a kérdezők oldalán pedig Csalog Zsolt író, szociográfus; Kozák Gyula szociológus és Szabó Miklós történész. A kerekasztal-beszélgetés kiemelkedő értékű dokumentum, nemcsak autentikus összefoglalása a forradalom történetének, hanem értékelése is, hiszen a megszólalók professzionális politikusok, politológusok, történészek, tehát nemcsak a résztvevői, alulnézeti értékelés született meg, hanem egy tudományos, politikailag hiteles elemzés is.

Az OHA másik, immáron intézményes előzménye az MTA Közgazdaság-tudományi Intézete keretében 1981–1985 között végzett vezetővizsgálat volt, amely kapcsolódott az ott folyó, a Gazdaságunk szervezeti rendszere empirikus közgazdasági kutatáshoz. E kutatás interjúalanyai között igen sokan voltak, akik az 1956 utáni korszakban végig vagy igen hosszú ideig töltöttek be vezető pozíciót a műszaki, gazdasági és politikai élet területén, és életpályájuk, véleményük, attitűdjük, tevékenységük jellemző a Kádár-korszak vezetőire. Az interjúk készítésekor valamennyi megszólaló a gazdasági élet felső-, illetve középszintjén töltött be funkciót, vállalati főmérnöktől, igazgatón át miniszterig terjed a megkérdezettek skálája. E kutatás során 155 teljes életútinterjú készült, amelyek alapján megismerhettük a Kádár-korszak gazdasági és kisebb részben politikai elitjének mozgását, kiválasztódásuk formális és informális szempontjait, politikai, gazdasági nézeteit, valamint a döntések mögött húzódó politikai, személyi és gazdasági alkukat. Természetesen mindvégig tudatában voltunk annak, hogy kizárólag az interjúk alapján nem lehetséges a korszak gazdaság-, társadalom- és politikatörténetének megírása. Ám ez fordítva is igaz: a hagyományos írásos forrásokra támaszkodva csak féloldalas, torzított kép tárulna elénk. Az ekkor készült életútinterjúk képezték az 1985-ben megalakult OHA alapját.

A MÁSODIK ÖT ÉV – 1985–1990

Az Oral History Archívum hivatalosan 1985 őszén a Soros Alapítvány támogatásával az Országos Közművelődési Központ Művelődéskutató Intézete keretei között jött létre. Tevékenységét „a történelem második vonalában” szerepet vállalt, illetve vállaló személyekkel készített életútinterjúkkal indította. Ez volt ugyanis az a keret, amelyen belül bárkivel készíthettünk interjút, aki fontos események résztvevője, alakítója vagy tanúja volt. S ez az öndefiníció látszott a legapolitikusabbnak is. Ebbe egyaránt belefértek a volt ötvenhatosok, az 1945–1948 közötti korszak pártjainak vezetői, valamint a Rákosi- és a Kádár-korszak gazdasági, politikai, kulturális elitje. Az OHA megalakulásakor, ha nem is deklaráltan, de egyik fő gyűjtési körének az 1956-os forradalom szereplőit tekintette, és magát a forradalmat az 1945-ben elkezdődött történelmi folyamat részeként értelmezte. Tehát az interjúalanyok kiválasztásánál arra törekedtünk, hogy a megkérdezettek, illetve életútjuk reprezentálják (természetesen nem statisztikai, hanem minőségi értelemben) az 1945 utáni magyar történelmet. Célunk volt, hogy a „másik oldal” szereplőit is megszólaltassuk, azokat, akik az ötvenes éveket „csinálták” és azokat, akik részt vettek a forradalom leverésében, illetve akik a megtorlás irányítói voltak. A Rákosi-korszak második, harmadik vonalbeli politikai vezetői közül többen a Kádár-korszakban is fontos szerepet játszottak a politikai életben, mások gazdasági, kulturális területeken közép- és felsőszintű vezetőként tevékenykedtek. Egyes volt ÁVH-tisztek a külügyi apparátusban, a külkereskedelemben, a szövetkezetekben, a kulturális életben, a szakszervezetekben töltöttek be funkciókat. Volt, akikkel már a vezetővizsgálatban találkoztunk, másokat inaktív korukban, az 1985 utáni időszakban értünk el. Tudatában voltunk annak, hogy minél magasabb beosztásban volt valaki, annál több fontos információt birtokolt, és annál nagyobb annak az esélye is, hogy ezeket az információkat elhallgatja, hiszen saját negatív történelmi szereplésével kellett – kellett volna – szembenéznie az interjú során. E megszorítás ellenére is érdekesek ezek az interjúk, mert igen sok részletkérdésben (például életstratégia alakítása, személyes motivációk, értékválasztás stb.) jutottunk korábban nem ismert tények és vélemények birtokába. Sikerült néhány ÁVH-tiszttel is interjút készíteni, annak ellenére, hogy ez a kör kevés hajlandóságot mutatott és mutat a megszólalásra. Az ötvenes, a hatvanas és a hetvenes évek „csinálói” mellett legalább ilyen fontosnak tartottuk, hogy megkeressük a korszak üldözötteit, áldozatait is, a börtönviselteket, a kitelepítetteket, az egzisztenciájuktól megfosztottakat, a perifériára szorítottakat. A következő csoportba az 1945 utáni rövid koalíciós korszak politikai pártjainak kiemelkedő személyiségei tartoznak. Szerencsénk volt, mert az ötvenes évek súlyos megpróbáltatásai ellenére, a börtönök és a munkatáborok után is sikerült az 1945–1948 közötti időszak pártjainak számos kulcsfiguráját megszólaltatnunk. A történelem váratlan fordulata, hogy interjúalanyaink közül többen a kommunista rendszer bukása után – magas életkoruk ellenére – politikailag reaktiválódtak, s a korábban lezártnak hitt életük 1990 után újabb fontos eseményekkel bővült. Közülük többen bekerültek a parlamentbe, illetve az újjáalakult egykori pártjuknak lettek vezető tisztségviselői – például Futó Dezső, Keresztes Sándor, Pártay Tivadar, Révész András, Vörös Vince. Az OHA gyűjtőmunkájának középpontjában azok állnak, akik a forradalom szereplői, áldozatai, alakítói, meghatározó személyiségei voltak. Így például a rendszerrel szembeforduló volt kommunisták, akik 1953 után Nagy Imre mellé álltak, és részt vettek a forradalomban, illetve annak előkészítésében; a pesti srácok, akik a forradalom kitörése után spontán csatlakoztak a felkeléshez, és közülük többen részt vettek a november 4-e utáni fegyveres ellenállásban is; a munkástanácsok, a forradalmi bizottságok, különböző helyi önigazgatási szervek vezetői és tagjai; a fegyveres testületek, elsősorban a Magyar Néphadsereg azon katonái, akik a forradalom mellé álltak; a forradalom napjaiban újjászerveződő pártok vezetői; a szellemi ellenállás reprezentánsai, különböző illegális lapok szerkesztői, szerzői, terjesztői; az értelmiség különböző, a forradalom napjaiban létrejött szervezeteinek képviselői. Külön csoportot alkotnak az emigránsok, elsősorban azok, akik a forradalom után a megtorlások elől menekültek külföldre, de a Rákosi-korszak emigránsai közül is többekkel készült interjú. Létezik az interjúalanyoknak egy igen nagy csoportja, amelybe azok az emberek sorolhatók, akik sorsát, életútját, tapasztalatait megörökítésre érdemesnek tartottuk. Közöttük olyan kiemelkedő tudósok, művészek, írók, építészek, egyházi személyiségek, orvosok, lapszerkesztők, egyetemi tanárok vannak, akik jelentős hatást gyakoroltak saját szakterületük vagy történelmünk egészének alakulására.

AZ OHA MINT AZ 1956-OS INTÉZET RÉSZE

Az 1956-os Intézete megalakulásának (részben az 1959–1963 között Brüsszelben működött Nagy Imre Intézet munkája folytatásának) gondolata már a nyolcvanas évek elején fölvetődött. A nyolcvanas évek közepén számos szamizdat publikáció is született, amely a forradalommal foglalkozott. Ezzel egy időben az OHA maga köré gyűjtötte a forradalom iránt érdeklődő kutatókat – elsősorban történészeket, szociológusokat, így mint egy alternatív kutatóhely tevékenykedett. Az OHA, amely a forradalommal kapcsolatban 1990-re már jelentékeny mennyiségű interjúval rendelkezett, természetes módon vált az intézet egyik bázisává, s a mai napig annak részlegeként működik. Az OHA az 1990–1995 közötti időszakban az intézet alapfeladatainak megfelelően a forradalom szereplőivel készítette a legtöbb életútinterjút, de folytatta más területek reprezentánsaival is az interjúkészítést. Az elmúlt években gyűjtőkörünkbe kerültek a romániai (erdélyi) magyarok is. Egy részük közvetlenül is kapcsolatban volt, illetve van a magyarországi történésekkel, megszenvedte a magyarországi politikai mozgásokat, más részük – a romániai magyarság érdekében tett megnyilvánulásai miatt – mint kisebbségi politikus (közöttük írók, tudósok, egyetemi tanárok stb.) vált interjúalanyunkká. Igen sok olyan erdélyi magyar interjúalanyunk van, aki a történelem fő sodrába legfeljebb áldozatként vagy szemtanúként került, és a velük készült interjúk alapján a „kisember” nézőpontjából ismerhetjük meg a romániai magyar kisebbség sorsát. Külön kell szólnunk azokról a célzott, tematikus interjúkról, amelyek nem vagy csak igen vázlatosan ölelik fel az interjúalany teljes élettörténetét, és csak egy meghatározott eseményre, tényre koncentrálnak. Például a fegyveres harcok, illetve az 1953–1963 közötti irodalmi élet kutatásával kapcsolatban készültek ilyen interjúk. Szintén tematikus, célzott interjúk készültek olyan külföldi személyekkel, akik vagy Magyarországon tartózkodtak a forradalom idején, vagy otthoni pozíciójuk miatt a forradalom nemzetközi vonatkozásairól tudnak pótolhatatlan információkkal szolgálni. Ezek közül elsősorban a lengyel politikusokkal, újságírókkal, valamint az 1956-os román egyetemi mozgalmak résztvevőivel készített interjúkat kell kiemelni. Végül önálló csoportot alkotnak az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság anyagi támogatásával készült életútinterjúk. Ennek keretében a magyar műszaki és tudományos fejlődést meghatározó személyiségeket, kiemelkedő tudományos teljesítményt nyújtott mérnököket, természettudósokat, a „nagy öregeket” szólaltattunk meg.

Az OHA 1991-ben Minden ember élete egy kész regény címmel életrajzpályázatot írt ki, amelyre kétszázötven önéletrajzi írás, illetve visszaemlékezés érkezett. A pályaművek témái szinte teljes egészében lefedik a magyar társadalom elmúlt hatvan esztendejét. A beérkezett pályaművek a kutatók rendelkezésére állnak.

1994–1998 között Az ötvenhatosok második nemzedéke címmel egy új, az oral history-módszerre támaszkodó kutatást végeztünk. Vizsgálatunk során negyvenhárom életútinterjút készítettünk. Arra kerestünk választ, hogy hogyan alakult a forradalom leverése után kivégzettek vagy börtönbüntetésre ítéltek gyermekeinek sorsa, miként nőttek fel a szülő forradalmi szerepe miatt büntetett generáció tagjai a súlyos örökség terhe alatt. Személyes sorsukat és a hivatalos, illetve a magánszférában szerzett tapasztalataikat megismerve értékelhető információkhoz jutottunk a Kádár-korszak mikrotörténelmével és társadalmi mentalitásával kapcsolatban is.

AZ INTERJÚKÉSZÍTÉSRŐL

Az interjúkészítőket kezdettől fogva úgy választottuk ki, hogy szakmai előéletük, korábbi kutatói tevékenységük alapján az interjúalanyokhoz illeszkedjenek, vagyis olyan személy készíthetett interjút, aki a speciális felkészülést megelőzően már az adott témakörben, szakterületen kellő jártassággal rendelkezett. Más ismeretekkel kell rendelkeznie ugyanis annak, aki a forradalom harcosaival készít interjút, mint annak, aki a magyar kultúrpolitika meghatározó személyiségével vagy éppen a műszaki élet valamely kiválóságával. A szakmai – szociológiai, interjúvezetési – alapismeretekre épül az a speciális felkészítés, amelyet minden interjúkészítő megkap, aki először készít interjút az OHA számára. A felkészítést az OHA munkatársai végzik, s a kész interjúkat a készítővel együtt elemzik. Az interjúkészítés módszere – a legtöbb interjú esetében – viszonylag egységes. Az interjú az interjúkészítő és az interjúalany interakcióinak sorozatában születik meg, az interjúkészítő arra törekszik, hogy olyan információkat, reflexiókat is felszínre hozzon, amelyek egy esetleges memoár, autobiográfia megírásánál nem kerülnének napvilágra. Nem törekszünk a privát szféra teljes mélységű feltárására, kikerüljük az intimitásokat, kivéve, ahol annak meghatározó szerepe volt. Ugyanakkor mindig nagy súlyt helyezünk arra, hogy a teljes életutat rögzítsük, s hogy a szociológiai „kemény” és „félkemény” adatok minden interjúban szerepeljenek. Az interjúnak részét képezi az interjúalany teljes életútja, a családi háttérrel együtt (nagyszülők, szülők, testvérek, releváns rokonság), a primer szocializáció folyamata, az iskolák hatása, az öntudatosodás folyamata, az ideologikus én kialakulása – vagyis annak a személyiségnek a létrejötte, amely önreflexióval bír –, a felnőtté válás folyamata, a szakmai életút és a családtörténet. Az emlékezések történelmi kontextusba ágyazott sorsokat tartalmaznak, ezért természetes, hogy a lecsupaszított történésen túl az elbeszélő reflektál mindarra, ami vele történt, annál is inkább, mert legtöbbször nem mindennapi történelmi és politikai események tanúi szólalnak meg. Az interjúvezetés – az elkerülhetetlen időbeli kalandozásoktól eltekintve – időrendben történik. Az életútinterjúk terjedelme általában arányban van az interjúalany által átélt események, birtokolt információk jelentőségével, illetve az interjúalany elbeszélő és értékelő hajlamával.

AZ OHA MŰKÖDÉSI RENDJE

Az OHA a lehetséges interjúalanyok adatait folyamatosan nyilvántartja. Az adott kutatás vezetője választja ki az interjúalanyt, és bízza meg az interjúkészítőt. Az interjúalanyokkal többnyire az interjúkészítő, ritkábban az OHA munkatársai veszik fel a kapcsolatot. Az interjúkészítő az interjú megkezdése előtt megbeszéli az interjúalannyal az interjú célját, továbbá, hogy elkészülte után milyen feltételekkel őrzi az OHA az interjút. Az interjúalany dönt az interjú nyilvánossági szintjéről, amely lehet zárt – mind a kutatáshoz, mind az idézéshez az interjúalany és az interjúkészítő engedélye szükséges; kutatható – szabadon kutatható, de az idézéshez az interjúalany és az interjúkészítő engedélye szükséges; vagy nyilvános – szabadon kutatható és idézhető a forrás megjelölésével. Erről a felek az interjú megkezdése előtt szóban, befejezése után pedig az OHA által rendszeresített szerződés aláírásával állapodnak meg. Természetesen az interjúalany bármely egyéni kívánságának megfelelő őrzési módot is választhat. Az interjúkkal kapcsolatos költségeket az OHA fedezi. A kazettára rögzített hanganyag szöveghűen kerül számítógépes leírásra, majd a kinyomtatott szövegen az interjúkészítő és az interjúalany elvégzi a szükséges pontosításokat (elsősorban a személynevek, helynevek, idegen szavak, az esetleges ténybeli tévedések korrigálását), a javításokat a leíró átvezeti a szövegszerkesztőre, és ennek alapján készül el a végleges leirat – négy példányban. Egy-egy példányt kap az interjúalany, az interjúkészítő, az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára, és egy példány az OHA-ban marad, ahol a további munkálatok e példány felhasználásával készülnek. Az OSZK az interjú leirati példánya mellett megkapja a hangkazettát is, és mindkettőt zárt anyagként őrzi. A szöveget disken is tároljuk, és a diskek tartalmát évente CD-ROM-ra írjuk át. Az OHA példánya az interjú legfontosabb adatait tartalmazó előlappal, a kutathatóságról rendelkező szerződéssel, a névmutatóval és az esetleges mellékletekkel kerül beköttetésre. A kötés színe a nyilvánosság szintjének megfelelően piros, sárga vagy zöld (zárt, kutatható, nyilvános). Minden interjúról nyilvántartási lap készül, amely tartalmazza az interjúalany nevét, születési évét, lakcímét, az interjú rövid annotációját, kutathatóságát, leltári számát, készítésének időpontját, terjedelmét, az interjúkészítő nevét, valamint az interjú készítésével kapcsolatos egyéb információkat. Mindezt számítógépen tartjuk nyilván. Ezek rövidített változatát lásd: Az OHA életútinterjúinak annotált jegyzéke. Lehetőség szerint gyűjtjük az interjúalany életével kapcsolatos dokumentumokat. Ezek lehetnek az interjúalanytól kapott naplók, levelek, fotók, különböző hivatalos iratok, sajtóközlemények stb., amelyeket másolatban az interjú mellékleteként őrzünk. Amennyiben tudomást szerzünk valamely interjúalany haláláról, akkor azt is feltüntetjük. A korábban zártnak minősített interjúk alanyait időről-időre megkeressük azzal a kéréssel, hogy interjújukat tegyék kutathatóvá. Kérésünk nyomán már csak három tucat zárt interjú van az OHA-ban. A gyűjteményben található olyan interjú is, amelyikről az interjúalany úgy rendelkezett, hogy magának az interjúnak a meglétét sem közölhetjük a nyilvánossággal, amíg ő él. Ezek közelebbi megjelölés nélkül, csak az anonimitást biztosító betűjelzéssel szerepelnek az interjújegyzékben. A nyilvános és a kutatható interjúk az archívumban olvashatók. Az elmúlt évek során több százan (történészek, szociológusok, antropológusok, újságírók, riporterek, filmesek, valamint egyetemi és középiskolai diákok) keresték fel kutatószolgálatunkat, és találtak munkájukhoz információt, segítséget.

AZ ÖSSZESÍTETT NÉVMUTATÓ

Egy ilyen hatalmas gyűjtemény folyamatos gondozása és bővítése mellett figyelmet kell fordítanunk arra is, hogy megkönnyítsük az interjúk kutathatóságát, és a gyűjteményünket minél több tudományág kutatói számára felhasználhatóvá tegyük. Ennek egyik fontos eszköze a névmutató, amely minden interjúhoz elkészül. Az egy-egy interjúhoz tartozó névmutatónál arra törekszünk, hogy minden név mellett először a személy általános azonosítója – foglalkozása, közéleti, politikai funkciója – szerepeljen, majd az interjúalanyhoz való viszonya. Ezek a névmutatók az adott interjún belüli eligazodást segítik, amennyiben a kutató valamely személyt vagy valamely személyhez kötődő eseményt keres. Több száz interjú esetében ily módon kutatni rendkívül időigényes, mert a kutatónak minden interjút egyenként kézbe kell venni, és abban meg kell nézni, hogy a munkájához szükséges személy, illetve a személyen keresztül megközelítendő esemény szerepel-e. Ezért vált szükségessé az összesített névmutató, amelynek elkészítése során azt a célt tűztük ki, hogy a lehetséges mértékig egyértelművé tegyük a nevek mellett szereplő meghatározást, hiszen egy-egy személyről mind szakmai életútja, mind magánélete más-más korszakában beszélhetnek, és ebből következően különbözőképpen azonosíthatják. Az alfabetikusan rendezett, több tízezer nevet tartalmazó összesített névmutató az egyértelmű azonosító mellett tartalmazza azt is, hogy valamely személyről melyik interjúban, milyen gyakran beszélnek. Az előforduló nevek nagy száma szükségessé tette, hogy az összesített névmutatóba ne kerüljön bele minden név. Többnyire kihagytuk azok nevét, akik egy adott pillanatban az emlékező számára ugyan fontosak voltak, de a történelem kutatóját vélhetően nem érdeklik (ezek többnyire ifjúkori barátok, osztálytársak, munkatársak, egyéb ismerősök). A kihagyott neveket (pontosítás nélkül) egy önálló file-ban tároljuk, s ha valakit érdekelnek, dolgozhat velük. Az összesített névmutató pontosított, a tudományos kutatás számára használható változata az intézet adatbankjában elérhető.

AZ INTERJÚK SZÁMÍTÓGÉPES FELDOLGOZÁSA

A kutatás számára az életútinterjúk könnyebben hasznosíthatók, ha a bennük lévő fontos információkhoz viszonylag könnyen hozzá lehet férni. Ezért az OHA olyan kutatóbarát szabad-hívószavas adatbázis-kezelő számítógépes programot alkalmaz, amelynek segítségével valamennyi – az interjúban említett – 1956-tal kapcsolatos eseményről, helyszínről és intézményről részletes, az interjúalany egész életéről pedig átfogó információt szolgáltat.

A feldolgozás menete a következő: Az interjúkból néhány oldalas, az interjú információgazdagságával arányos, nem teljes mondatokban megfogalmazott tartalmi kivonat készül. Ez tartalmazza a legfontosabb személyi adatokat (születési hely, év, a család szociális helyzete, iskolák, munkahelyek stb.), s ennél részletesebben mindazokat a történelmi eseményeket, amelyekben az interjúalany részt vett, amelyeknél jelen volt, vagy amelyekről véleményt mond, vagyis az interjú minden releváns információját. Ezek a kivonatok ellenőrzés után kerülnek a számítógépbe, amelyben a „beszélő” mezőnevek segítségével technikai problémára redukálódik a szükséges információ pontos forrásának megtalálása. A keresett primer információ lelőhelyeinek közlésén túl a program további szolgáltatásokat is biztosít, közli a kapcsolódó személyek, események, intézmények nevét, illetve az ezekhez rendelt időpontokat is. A program segítségével intézménynevekre, eseményekre, időpontokra, településekre, azon belül kisebb topográfiai egységekre, illetve az interjúalanyok szociológiai adataira és természetesen ezek bármilyen, a formállogika szerinti kapcsolódására („és”, „vagy”, „de”, „nem” típusú) lehet keresni. A számítógépes program közli, hogy a keresett információ mely interjú hányadik oldalán található meg. Ez idáig négyszázharminc ’56-os életútinterjú tartalmi kivonata került számítógépre.

A közeljövőben a Huszadik századi sorsparadigmák című kutatás keretében folytatjuk a gyűjtemény többi életútinterjújának feldolgozását és számítógépre vitelét.

JELENLEGI KUTATÁSAINK

A jövőben az 1956-os Intézet csak akkor valósíthatja meg eredeti szakmai célkitűzéseit, ha folyamatosan bővíti kutatásai körét, s egyre inkább az 1945–1990 közötti magyar történelem feltárásához járul hozzá. Ehhez alkalmazkodva az OHA is olyan projektekbe kezd, amelyek ehhez az új feladatkörhöz kapcsolódnak.

A gyűjteményben található visszaemlékezések a mindennapi élet dokumentumai, és nagymértékben az elhallgatott történelem máshol fel nem lelhető forrásai, így a múlt megértéséhez, a társadalmi folyamatok mélyebb értelmezéséhez nyújtanak óriási segítséget. A korábban ismertetett feldolgozások eredményeként az archívumban kutatók legkönnyebben a forradalom és a korai Kádár-korszak témakörébe tartozó információkat találhatják meg.

A 2001. év második felében induló a Huszadik századi sorsparadigmák című kutatással azt a célt kívánjuk elérni, hogy az 1945 utáni Magyarországon a társadalmi szerkezetben végbement változásokat – amelyeket jól ismerünk a makroszintű elemzésekből – az egyéni életút, az egyéni élmények, tapasztalatok, stratégiák szemszögéből tárjuk fel, értelmezzük, illetve egészítsük ki. Az életútinterjúk tartalmazzák az egyén életében felbukkanó fontos eseményeket, azok motivációját és az azokra adott reflexiókat. Vizsgálatunk szempontjából az egyik legfontosabb tényező, hogy a teljes életútinterjúkban a megkérdezettek szüleinek, esetleg nagyszüleinek élettörténete alapján az interjúalany családi hátterét, elsődleges és másodlagos szocializációját is rekonstruálni tudjuk, és így kiderül, hogy a különböző előéletű és származású emberek milyen stratégiai válaszokat adtak a történelem, illetve a politika generálta váltásokra. A különös egyéni életutakon keresztül tipikus életstratégiák rajzolódnak ki.

A fentiekhez kapcsolódik egy önálló projekt is, A repatriáltak kutatás, amely újabb oral history típusú életútinterjúk készítésével és elemzésével annak a speciális csoportnak a sorsát vizsgálja, amelynek tagjai 1945 után elhagyták Magyarországot, külföldön élték életük jelentős részét, majd a rendszerváltozást követően hazatértek. Az ő egyéni sorsukon keresztül a mikro- és a makrotörténeti összefüggések nemcsak a magyarországi történelmi és politikai folyamatokkal vethetők össze, hanem lehetőség adódik arra is, hogy feltárjuk a különböző kultúrák közti eltéréseket és hasonlóságokat.

Az eddigi vizsgálódásainktól eltérő szociológiai kutatásba fogtunk 1999 végén, amelynek során a budapesti ötvenhatos elítéltek életútinterjúit kapcsolathálózati (network) módszer segítségével dolgozzuk fel. Ezzel a munkával arra vállalkoztunk, hogy a kiválasztott visszaemlékezések alapján rekonstruáljuk az interjúalanyok egyéni és az ezekből összeálló teljes kapcsolatrendszerét. Célunk tehát nem az események rekonstruálása és leírása, hanem a forradalomról szóló személyes történetek strukturális elemzése, az interjúalanyok kapcsolathálózati mintázatának rekonstruálása. Többek között az alábbi kérdésekre keressük a választ: Milyen különbség van a forradalomban szerephez jutott különböző csoportok kapcsolati struktúrája között? Az interjúalanyok kapcsolatrendszere milyen hatással volt a forradalom során betöltött egyéni szerepeikre? Milyen reláció „elevenedett fel” az ötvenhatos kapcsolatokban, és ezek túlélték-e a forradalom leverését, illetve a megtorlást?

PUBLIKÁCIÓS TEVÉKENYSÉG

Az OHA már a rendszerváltozás előtt megkezdte életútinterjúi szerkesztett változatának kiadását. A rendszerváltozás utáni első időszakban több ötvenhatos tematikájú könyv és folyóirat-publikáció is napvilágot látott. 1992-ben az 1956-os Intézet az MTA Jelenkortörténeti Bizottságával együttműködve új sorozat kiadását kezdte meg. A munkástanács-vezetők interjúiból összeállított kötet („Szuronyok hegyén nem lehet dolgozni”. Válogatás 1956-os munkástanács-vezetők visszaemlékezéseiből) után a fegyveres felkelőkkel készített interjúválogatás (Pesti utca – 1956. Válogatás fegyveres felkelők visszaemlékezéseiből) jelent meg, s ezt követte a forradalom negyvenedik évfordulóján az 1956-ban újjáalakult pártok vezetőinek visszaemlékezés-gyűjteménye (Pártok 1956. Válogatás 1956-os pártvezetők visszaemlékezéseiből). E munkákban egyenként 10-12 interjú szerkesztett változata olvasható, amelyek az adott történelmi esemény, illetve a hozzá kapcsolódó szervezetek tevékenységének árnyalt megismerését teszik lehetővé. A kötetekbe az OHA gyűjteményéből a témát legjobban megjelenítő interjúk kerültek, amelyek a „klasszikus” források, illetve más interjúk szerint is hiteles információkat tartalmaznak – az interjúalany interpretációjában, egyéni reflexióival kiegészítve. Mivel az eddig megjelent kötetek elsősorban a forradalomról vannak hivatva alul-, illetve belülnézeti tájékoztatást adni, a forradalom eseményei kapták a legnagyobb terjedelmet. A szerkesztés során szem előtt tartottuk, hogy az előélet és a forradalom alatti cselekedetek megismerésén túl a megtorlás formális – jogi eszközökkel végrehajtott – és informális – politikai, munkahelyi, a mindennapokat átszövő – változatairól is képet adjunk. Végezetül fontosnak tartottuk azt is, hogy az olvasó megismerhesse az interjúalany értékelését a forradalomról, illetve saját akkori szerepéről – 30-40 év távlatából. A terjedelmi korlátok is szükségessé teszik a szövegek erőteljes rövidítését, azonban soha nem adtuk fel azt a törekvésünket, hogy mindig a teljes emberi sors jelenjen meg a közzétett interjúban. A szerkesztés során a lényegi részeket érintetlenül hagyva rövidítettük le a több száz oldalas interjúkat, és egyben megőriztük a visszaemlékező beszédstílusát. A publikált interjúkat lábjegyzetekkel láttuk el. Ezek elsősorban a jobb megértést, pontosítást szolgálják: feloldanak, korrigálnak utalásokat, időpontokat, intézményneveket, eseményeket, illetve azonosítanak ma már nem vagy csak kevéssé ismert személyeket. A köteteket egybefűző téma (munkástanácsok, utcai harcok, pártpolitika) csak e módszer segítségével ismerhető meg teljes mélységében. Azáltal pedig, hogy a politikai történések, a történelmi események a teljes élettörténetbe ágyazva jelennek meg, mind az érdeklődő olvasó, mind a tudományos kutató új összefüggésekre bukkanhat. A könyveket azok is érdeklődéssel forgathatják, akik nem olvasnak történeti szakmunkákat, hiszen segítségükkel megismerhetik, felidézhetik, illetve rekonstruálhatják az egykori eseményeket, azokkal az emberi indulatokkal megerősítve, amelyek a résztvevő emlékezőtől származnak. Köteteinket történeti szociográfiának tekintjük, hiszen nem reprezentatív szociológiai kutatás végeredményei, ugyanakkor nem is szépirodalmi alkotások.

Az interjúkötetek megjelentetése mellett igyekszünk tematikus válogatásokat is közzé tenni. Az egymás mellett olvasható interjúrészletekkel azt kívánjuk szemléltetni, hogy egy-egy történelmi esemény (pl. a forradalom leverését követő néhány hónap története, az interjúalanyok 1956 utáni beszervezésére tett kísérletek) vagy személy (pl. Kádár János) minként jelenik meg az interjúalanyok emlékezetében. Az ezekből kirajzolódó szubjektív képek számos új és érdekes részlettel gazdagítják tudásunkat az adott témakörben.

A korábban már említett Az ötvenhatosok második nemzedéke kutatás eredményeit – több folyóirat-publikáció után – a Titokkal a lelkemben éltem. Az ötvenhatos elítéltek gyermekeinek sorsa című tanulmánykötetben publikáltuk. Az interjúrészletekkel gazdagon illusztrált kötet a forradalom leverése után magukra maradt családok és az apjuk „bűne” miatt büntetett generáció tagjainak – huszonegy kivégzett és huszonegy börtönbüntetésre ítélt ötvenhatos gyermekének – életútját elemzi. Az egyéni sorsokon keresztül feltárul előttünk a Kádár-korszak társadalmának és hatalmi rendszerének sajátos arculata, az intézményesített hallgatás világa, valamint a forradalom értékelésében és a visszaemlékezők életében a rendszerváltozással bekövetkezett fordulat.